2010. szeptember 3., péntek

A legsikeresebb IT-vezetők

2008. június 6., 11:18
Idén tizenegyedik alkalommal adták át az IVSZ díját, amellyel a szektor kiemelkedő teljesítményű vállalati vezetőit ismerik el.

A Gyurós Tibor nevét viselő díj bírálóbizottsága idén is a legtöbb szavazatot kapott jelöltek közül választotta ki a két győztest. 2008-ban az Év Informatikai Cégvezetője Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. ügyvezetője, az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója pedig Fazakas András, a Nav N Go Kft. operatív igazgatója lett. A díjakat Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) nemrégiben megválasztott új elnöke, Baja Ferenc kormányzati informatikáért felelős kormánybiztos és Kroó Norbert, a Bíráló Bizottság elnöke, az MTA alelnöke adta át.

Az Év Informatikai Cégvezetője
Bozsó Julianna, a VirusBuster Kft. egyik alapítójaként 1997 óta irányítja a teljes körű IT biztonságtechnikai megoldásokat kínáló vállalatot. Az alapítástól eltelt tizenegy évben a VirusBuster egy hatfős, 8 milliós árbevételű cégből ötvennyolc fős, 625 milliós árbevételt termelő céggé fejlődött.

Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója
Fazakas András 2005-ben csatlakozott a Nav N Go csapatához. A tízfős "garázscégből" mára egy majdnem kétszázötven munkatársat alkalmazó navigációs szoftveróriás lett, amelynek megoldásai olyan csúcsmárkák termékeiben futnak, mint a HP, a Sony PSP, a Clarion, vagy az Asus. Az operatív igazgató legnagyobb feladatának azt tartja, hogy stabil hátteret biztosítson a Nav N Go piacvezetővé válásához.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW