A kkv-k felének még honlapja sincs

2011. február 2., 13:35
Neten a cégem – ez egy most induló, a Budapest Bank, a Google Magyarország és a HonlapABC által életre keltett kezdeményezés neve, amelynek létrejöttével a mikro- és kisvállalkozások fejlesztését szeretnék elérni. A sajtótájékoztatón ismertetett felmérés szerint ugyanis a mikro- és kisvállalkozások több mint felének még website-ja sincs.
Az Ipsos piackutató cég Google Magyarország részére készített felmérése szerint  a hazai, mintegy öt és fél millió aktív internetezők  átlagosan heti 15 órát töltenek online, ami megegyezik a tévénézéssel töltött órák számával. A vállalkozások szempontjából különösen fontos, hogy az aktív internetezők 88 százaléka vásárlás előtt a neten néz körül - tehát a jövőben azok a vállalkozások lehetnek igazán sikeresek, amelyek felismerik a fogyasztói szokások ilyen irányú változását, és kihasználják az internet nyújtotta lehetőségeket.

Ennek ellenére Magyarországon a mikro- és kisvállalkozások több mint a fele nem rendelkezik saját honlappal, sőt, az internettől eddig távolmaradók 63 százaléka soha nem is gondolt még arra, hogy vállalkozását virtuálisan is megjelenítse. De azok, akik már jelen vannak az online világban se nagyon foglalkoznak azzal, hogy honlapjukat az online piacon is ismertté tegyék. Ennek legfőbb oka, hogy a kis cégek  - mivel nincsenek megfelelően informálva - nem bíznak az online jelenlét üzleti erejében. Számos kkv gondolja azt, hogy sem ideje, sem szaktudása nem elegendő egy saját weboldal létrehozatalához és folyamatos frissítéséhez, és az ezekhez szorosan kapcsolódó költségvonzati oldalt sem ismerik.

Segítség, információ, edukáció

A most elindított "Neten a cégem" projekt a bejelentésen szintén jelen lévő infokommunikációs államtitkár szerint támogatja a kormány elképzeléseit, amelyek a kkv-k versenyképességének növelésére vonatkoznak. Nyitrai Zsolt szavaival élve a projekt nem halat, hanem hálót ad a hazai kisvállalkozások kezébe - minden magyar vállalkozás számára lehetőséget kíván nyújtani az internetes megjelenés kipróbálására. A programhoz csatlakozott vállalkozások olyan eszközöket biztosítanak, amelyek segítségével bármelyik cég regisztálhat domaint, egy - fél évig ingyenesen hozzáférhető -, a HonlapABC által biztosított speciális szoftver segítségével elkészítheti honlapját, létrehozhatja névjegyét a Google Térképen, valamint egy egyszeri, 15 ezer forint értékben felhasználható Google AdWords promóciós kupon segítségével kipróbálhatja az internetes hirdetés előnyeit. Az online bankolás lehetősége is adott: a programban résztvevő cégek díjmentesen intézhetik utalásaikat az adóhatóság felé.

A vállalkozásokat ösztönző "Neten a cégem" program lényege tehát, hogy az internetes jelenléthez szükséges eszközöket egy próbaidőszak erejéig ingyenesen biztosítja bármely vállalkozásnak, amennyiben az regisztrál a "Neten a cégem" honlapon, de a kezdeményezés további segítséget is nyújt: a honlapon hozzáférhetőek olyan oktatási anyagok is, amelyek a kezdei lépések nehézségeinek leküzdésében nyújtanak segítséget. Az akció nagy hangsúlyt helyez az edukációra: a program keretein belül a kkv-k ingyenes oktatáson vehetnek részt, amelynek révén közelebb kerülhetnek az internet adta lehetőségekhez, és megszerezhetik a szükséges tudást ahhoz, hogy fogyasztóikhoz közelebb kerülve mihamarabb sikeressé tegyék vállalatukat.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. galamb írta:
    2011-02-03 02:00:39

    lelki szemeim előtt látom a sok új vágásiferit, aki "beszáll az internetbe". :>


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ