A Dropbox is fizet a biztonsági hibákért
A Dropbox is beadta a derekát, és úgy határozott, hogy jutalmazni fogja azokat a biztonsági kutatókat, akik sebezhetőségeket tárnak fel a rendszereiben, alkalmazásaiban.
Egyre több informatikai vállalat látja be azt, hogy a biztonsági közösségekkel való együttműködés mindenki számára kifizetődő. Amennyiben olyan ösztönző programokat dolgoznak ki, amelyek a biztonsági rések után kutató szakembereket megfelelően motiválják, akkor még azelőtt szüntethetnek meg sérülékenységeket, mielőtt azokat a kiberbűnözés a saját javára fordítaná. Mindebből pedig végső soron a felhasználók profitálnak.
Az olyan neves cégek után, mint amilyen például a Google, a Facebook vagy a Microsoft, a Dropbox is úgy határozott, hogy pénzdíjat ajánl fel az első kézből jelzett sebezhetőségekért. A program részvételi feltételeinek megfelelő sebezhetőségek után minimum 216 dollárt fizet. Mivel a "riválisok" gyakran több ezer dollárral ismerik el a kutatók munkáját, ezért ez az összeg meglehetősen sovány. Ugyanakkor a Dropbox nem húzott meg felső korlátot, így a lehetőség adott a nagyobb díjak bezsebelésére. További jó hír, hogy a Dropbox visszamenőleg is elismeri a szakemberek teljesítményét. Oly annyira, hogy eddig több mint 15 ezer dollárt osztott ki a korábbi hibajelentők között. Az eddigi legmagasabb megítélt összeg 4913 dollár volt.
A Dropbox jutalmazási programjába jelenleg még nem szerepel a vállalat minden megoldása. Viszont a legnépszerűbb alkalmazások és szolgáltatások bekerültek az ostromolható termékek listájára. Így például a Dropbox webes, mobil és windows-os klienseinek hibái, valamint a Core SDK sebezhetőségei is pénzre válthatók. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyéb technológiái kapcsán is szívesen fogadja a bejelentéseket, de ez esetekben egyelőre nem fizet.
Természetesen a Dropbox jutalmazási rendszere is számos feltételt tartalmaz annak érdekében, hogy a hackelések etikus keretek között maradjanak. Így például nem lehet olyan támadásokat végrehajtani, amelyek más felhasználók adatait veszélyeztetik, és a Dropbox szolgáltatásainak teljesítményét, rendelkezésre állását sem befolyásolhatják. Ezek mellett nem jár jutalom egyebek mellett a CSRF és bizonyos XSS sérülékenységekért, a tárhelykorlátozás megkerülésére módot adó technikákért, az SSLT/TLS-t érintő problémákért és a gyenge hitelesítő adatokkal visszaélő támadási módszerekért sem.
-
Nyolc biztonsági hiba veszélyezteti a ClamAV-ot.
-
A Google Chrome legújabb verziója 382 különféle sebezhetőséget szüntet meg.
-
Soron kívüli biztonsági frissítés érkezett az Adobe ColdFusionhöz.
-
A Mozilla egy biztonsági rést foltozott be a Firefox webböngészőn.
-
A Podman egy közepes veszélyességű hiba miatt tehet kiszolgáltatottá szenzitív adatokat.
-
A ModSecurity kapcsán két sérülékenységre derült fény.
-
Az Asterisk fejlesztői húsz biztonsági rést foltoztak be.
-
A Vim kapcsán újabb két sebezhetőségre derült fény.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.
-
A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










